Minden társadalomnak meg vannak a maga bajai, nem kivétel ez alól a japán sem. A különbség más országokkal ellentétben talán annyi, hogy a problémák első pillantásra nem láthatók. Aki rövidebb-hosszabb időre ide látogat, az mit lát? Rendezett utcák, tisztaság és vigyázzban sorakozó autók, rizsföldek, buszra váró emberek stb. Sehol egy falfirka, rongálás, sehol egy rossz arcú, hivalkodó öltözködésű vagy lepukkant esetleg hangoskodó ember (ha igen, az külföldi, akit a japánok és a hosszabb ideje itt élő külföldiek megdöbbenve de óvatosan méregetnek :-). Nincsenek kóbor vagy elütött állatok az út szélén. Magyarul semmi, ami kizökkentene a komfort zónádból. Viszont mindennek meg van a maga ára.
Az itteni problémák nagy része rejtve marad egy átlagember számára, a robotszerű átlagember szerintem a meghatározó, fő érték, ez már az oktatási rendszerből is sejthető. Azért néha kiszivárog ez-az: Japán még mindig a világélvonalban van az öngyilkosságok terén (a világ átlagnál 60%-al magasabb), ráadásul a gyerek öngyilkosságok száma kiugróan magas, és amíg a világban csökken, Japánban 2014 óta nő. Aztán ott van a hikikomori: rengeteg fiatalnak (2016-os kutatás szerint kb 541.000) elege lesz a rá nehezedő terhekből (tanulás, társadalmi elvárások stb.) és egyszerűen kivonul a társadalomból: évekre, évtizedekre a szobájában marad, digitális játékokkal meg anime-t nézve tölti az idejét, néha az anyukája becsúsztat neki egy kis ételt az ajtó alatt, de az senkinek nem beszél erről, mert szégyelli. Vagy a fogyatékossággal élők: igen nagy számban vannak amiatt is, mert szigetország, homogén társadalom lévén nagyobb eséllyel találkozik két hibás kromoszóma. De nem látod őket, el vannak dugva. Eszter tokiói kis barátjának a húga is szellemi fogyatékos. Az anyukája mondta, hogy nem nagyon használják a tömegközlekedést (Tokióban ez kb. egyet jelent a nem nagyon megyünk sehová-val), mert a kislány a betegsége miatt időnként hangosan kiabál vagy sír és az az anyuka szerint megzavarná az utasokat. (Olvastátok pár hete a magyar hírekben is, hogy egy apa egy ketrecben tartotta fogyatékos gyerekét majdnem húsz évig, mire megtalálták?) Vagy említhetném a burakumin problémát, amikor saját fajtájuk egy csoportját kiközösítik és megfosztják alapvető emberi jogaiktól csak azért, mert a vallásuk alapján tisztátalan munkát végeznek vagy végeztek őseik (ilyennek számít a hentes, húsfeldolgozó, temetés előkészítésében résztvevők stb.). Aztán a karoshi, amikor halálra dolgoztatják a fiataljaikat, és még sorolhatnám. Ezeket a japán szavakat azért írtam le, mert akit érdekel és beírja a keresőbe, érdekes statisztikákat, dokumentumfilmeket talál.
Engem legjobban a fiatalok lelki világa érdekel: hogy lehet az, hogy: (bárhol fellelhető statisztikák szerint)
- "18 és 34 év közötti egyedülálló nők 49%-a, férfiak 69%-ának egyáltalán nem volt még romantikus kapcsolata (ez 2011-es adat, 10%-os növekedés az 5 évnél korábbi helyzetnél, tehát lehet h idén még rosszabb a helyzet)
- a 30 év alatti fiatalok egy harmada sohasem randizott
- a 16 és 24 év közötti lányok 45%-át, a fiúk több mint egy negyedét egyáltalán nem érdekli a szex"
Ezek azért eléggé elgondolkodtató adatok és az ember persze tudni szeretné az okát. Ha bárkit akivel közelebbi kapcsolatban vagyok megkérdezek, azt mondja a sok tanulás, túlterheltség az oka. Az biztos, hogy iszonyatos terheket pakolnak már a gyerekekre, fiatalokra is: nem elég a hihetetlen kemény suli és tanulásmentes nap azután, hogy átlépted az iskola küszöbét: hétvége, szünet, állandóan házi feladat meg tanulni való. A legtöbb szülő ezen felül mindenféle külön órára is járatja a gyereket: zongora, úszás, angol, mert ez is szinte kötelező, különben lenéznek. Nyári szünetben is minden reggel 6.30-tól kötelező reggeli torna egy közeli parkban, utána neki ülhetsz a házi feladatnak. Az biztos, hogy ez lesz a fő ok, ami miatt nem fogunk hosszú távra itt maradni.
A másik ok szerintem az az, hogy nincs is fiataloknak való szórakozó hely. Egyetemista korukig otthon vannak, tehát például egy jó kis koleszos buli is kizárt. Nincs olyan kocsma, ahová a fiatalok járnának, se disco, se pub, se tánciskola, semmi. Csak az iskolában meg edzéseken, kórus klubban stb. találkoznak egymással, mindenhol ugyanazt a mindent eltakaró és 70 éve (ez nem vicc) változatlan szabású sötétkék rakott szoknyás egyenruhát viselve. Nem azt akarom mondani, hogy a 14 évesen a diszkó előtti árokban csont részegen fetrengő fiatal jobb lenne, de azért az ember még is csak egyszer fiatal, nem?
A harmadik pedig szintén szigorúan saját gondolat, ez a mindent átitató videojátékok, anime-k és mangák szereplői által alkotott torz világ, ahová szerencsétlenek ebből a taposómalomból menekülnek kis szabad idejükben. Ez utóbbira akkor döbbentem rá, amikor a 15 évesek különböző angol irományait javítgattam, és láttam, mennyire meghatározza az életüket ez az elvont, képzeletbeli világ. Néhány fogalmazás annyira megdöbbentett, hogy le is fényképeztem. A nem angolosoknak nagyjából lefordítom a képek után.
"Imádom az animét. Egy képernyőn keresztüli fantázia világ. A hős bármit megtehet, amit te sohasem tudnál. Néha mindenki magányos, jó dolog animét nézni. Elég menő olyan dolgokat csinálni, amiket korábban soha. Bárhova eljuthatunk az anime-nek köszönhetően. Valóra váltja az álmainkat. Azt hiszem a video játékok is az álmainkról szólnak. Akár még lézer sugarakkal is lövöldözhetünk a szemünkkel! Elég fantasztikus, nem? Nagyon keményen kell tanulnunk, hogy sikeres vizsga után továbbtanulhassunk. De a tavaszi szünetben szabadok leszünk! Az biztos, hogy egész nap anime-t fogok nézni a szünetben. "
"A hobbim az anime és a video játékok. Meg persze a tanulás.. Életem része az anime nézés. Ha nem nézhetek anime-t, meghalok. Ez csak egy vicc, hahaha. Különben van egy menyasszonyom, a neve Murasame. Semmi másra nem tudok gondolni, mert annyira szeretem őt. Nem tudom elképzelni az életet nélküle, nem tudok élni nélküle. Hogy ki ő? Elfelejtettem mondani egy fontos dolgot. Ő egy video játék szereplő. Egyben ő az első szerelmem. Akkor ismertem meg, amikor szellemileg fáradt és szentimentális voltam. Mindig összebújt velem. Még ma is támogat sokszor. Elmondhatom, hogy neki köszönhetően élek. Csak őt tudom szeretni, senki más nem érdekel. Murasame a menyasszonyom. Csak hinned kell. A szerelem győz a végén. "
This might be the longest post I have ever written so please excuse me not to translate everything in English. I just pointed out some actual social problems like suicide, hikikomori, burakumin, kuroshi of the Japanese society that however mostly remain hidden. You don't get problems into your face in Japan, everything seems to work so perfectly but in my opinion they pay a huge price for it. I was also trying to find out why so shockingly many Japanese young people are not interested in dating, sex or having their own family. The compositions are from my students, it is only my personal opinion but I think video games and anime play an important role to lure young people from the real world into a phantasy.
