Tegnap este volt a tanévnyitó nomikai (ivós vacsi), ahol üdvözlik az új tanárokat többek között. A város kénye-kedve szerint pakolgatja a tanárokat egyik helyről a másikra, beleértve az igazgatókat is egyébként, ugyanígy az összes oviban az óvónéniket és előre senki sem tudja, hová kerül. Nálunk új igazgató helyettes jött meg néhány új tanár. Ők a fő helyre kerültek, mi többiek sorsot húztunk, hogy ki hová ül. A nomikai is egy a rengeteg rejtélynek, amit évek óta sem tudunk megfejteni és ahogy Gábor szokta mondani, örülhetünk, hogy nem japánok vagyunk Japánban. Ugyanis akkor nekünk nem kell mindenben megfelelni ennek a bonyolult és számunkra sokszor értelmetlen társadalmi színjátéknak.
A hagyományos nomikai-on az egy személyes asztalok U alakban vannak elrendezve, hogy az ülőt szemből meg lehessen közelíteni. Amikor ugyanis farkas éhesen hozzálátnál a csodálatosan szép is finom (és nem mellesleg méregdrága) vacsorához, a legtöbben felpattannak, hogy udvariasan egy másik kolléga elé állhassanak és tölthessenek a poharukba. Az illem ugyanis azt követeli, hogy mindig a másikkal foglalkozz, magadnak tölteni tilos és a legodaadóbbak egész este töltögettek, beszélgettek (mintha nem töltenék amúgy is összezárva az egész életüket, de tényleg: reggel 8-tól este 11 éjfélig is bent vannak hétvégéket, szüneteket is beleértve) majd amikor elhangzott, hogy öt perc múlva lejár az időnk, gyorsan belapátolták a mondom fantasztikusan különleges vacsorát. Én persze önző európaiként élvezettel végigettem, végigfényképeztem a menüt és ez nem zárta ki, hogy öntögessek is - az újaknak kötelező jelleggel- és még másoknak is, akikkel beszélgetni akartam. Rengeteg apróság van, amit még nem tudok, de pl. az öntésnél az üveget két kézzel kell fogni és ügyelni kell, hogy az üveg felirata jól látszódjon a megtiszteltünk számára. Mesélték, hogy kormánykörökben az üveg alján mindig hagyni kell valamennyi italt, nem szabad teljesen kiüríteni, hanem másikat kell bontani, ennek meg a választási ciklusokhoz van valamiféle babonaszerű köze, amit nem értettem teljesen. Az én szememmel nézve nem csak az öntögetők szívnak, hanem a nagy tekintélyű vezető beosztású tanárok is, az ő poharukat lesik ugyanis a legjobban és amint ürül kicsit, rögtön ugrik valaki, hogy öntsön, olyankor pedig beszélgetni kell, nem vehet falatot a szájába a kiszolgált sem.
A második ital után megtudtam, hogy tavaly óta készítenek video felvételt az iskolai ünnepségekről és engedélyezték, hogy kaphassak a ballagásról egy másolatot (már megint az öncél, de hurrááá)
Szóval a különleges menü pedig (mellé írom, ha megtudtam valamit az ételről)
