Gábor, Móni, Eszter Japánban

Múlt hétvégén a mi sulinkban és országszerte is nagyon sok helyen lezajlott a sport fesztivál.  Ez az iskolák életében az egyik legrangosabb esemény, rengeteg gyakorlás, előkészület és munka előzi meg mind a tanárok és gyerekek, mind pedig a szülők részéről. Nekem évekbe tellett, mire megértettem a lényegét, hogy pl miért kellett már ovisként korábban visszajönni Magyarországról a sport fesztivál miatt: ez ugyanis a japán társadalmat meghatározó hangyaszellemre nevelés fontos állomása. A gyerekek különböző sportágakban versenyeznek, de sohasem egyénként, mindig a csapatjukat képviselve, amit minden esetben színekkel jelölnek: kék csapat, fehér csapat stb. Ennek megfelelő színű sapkát viselnek, az adott színű sátor alatt pihennek, a szurkoláshoz használt pet palackot az adott színű ragasztószalaggal kellett bevonni stb. Ha megnyered a futóversenyt, akkor az nem neked plusz pont, hanem a csapatodnak, a kudarc viszont emiatt még fájdalmasabb: ha utolsó vagy, nem csak magad miatt lehetsz szomorú, hanem szégyellheted magad, hogy cserben hagytad a csapatot. Emiatt nagyon sok gyerek komoly stresszként éli meg a sport fesztivált, főleg persze ha nem túl ügyes vagy egy gyengébb csapatba került, a végén mindig sokan sírnak. A csapatokat a tanárok válogatják össze, minden évfolyamból kerülnek gyerekek minden csapatba. Idén először fordult elő, hogy Eszter a győztes csapat tagja volt és bár próbáljuk nyugtatni, hogy nem életbevágó a győzelem, azért nagyon örültünk mindannyian a sikerüknek.

A szülők, nagyszülők minden évben elképesztő felszereléssel vonulnak ki a legkülönbözőbb camping felszereléssel, sátrakkal az anyukák pedig ámulatba ejtő ebéd kínálattal, mintha ez pedig az ő versenyük lenne. Ebéd után is folytatódott még délután három óráig a verseny, nagyon fárasztó nap volt, de legalább a nap nem tűzött idén. A versenyszámok között volt versenyfutás, váltófutás, labdadobálás, kötélhúzás, de a legviccesebb versenyszám a legnagyobbaké: néhány diák összekapaszkodva a kezén felemel mezítlábasan egy negyedik diákot, aki megpróbálja a másik csapat szintén felemelt diákjának a sapkáját megkaparintani. A gyerektorony mögött tanárok állnak, ha borulna és el kell kapni, ez esetben a másik csapat győz, vagy ha lekapják a sapkát, erről videot is készítettem.

A végén a csapatok gyűlést tartottak, levonták a következtetést és arra jutottak, hogy ha mindenki össze adja az erejét, akkor győznek és hogy a szurkolók, egymás támogatása és a csapatszellem milyen fontos volt. Egyéni érdemről egy szó sem esett.

The main event of a school is undoubtedly the sport festival that is held in May in most schools. It took me a couple of years to get the essence, why it is so important: because it's a crucial milestone of the group spirit education. You never compete as an individual but you always represent your group, which is a colour: blue, white, red etc. If you win, it's not your victory but your group's but at the same time if you lose you have to be ashamed not only for yourself but for letting down your group. That is why it is a great stress for children, many cry at the end. All groups consist of children of all grades, they wear their group's cap, they sit under their group's tent etc. It was for the first time that Eszter belonged to the winning group and even though we keep telling her that it was ok not to win, we all were very excited.

The parents set up incredible infrastructure for watching the event, equipped with tents, camping goods and the moms prepare amazing lunch creations (I have never been told but I guess it is a competition among parents to show off) .

 At the end all the groups held a meeting and made the conclusion of how important cooperation was, how strong they became when hearing the other's cheering voice and how important it was to make the group stronger. There was no word about the individual.

Ma végre eljutottunk Eszterrel Toyama leghíresebb helyére: a Tateyama-n lévő hófalhoz, ami a tél végére 20 m körül is lehet, idén jelenleg 15 m volt a legmagasabb helyen. Talán még ennél is különlegesebb élmény volt, hogy találkoztunk egy pár raicho madárral, ami a Tateyama, Toyama szimbóluma, nemzeti kincs, védett madár stb. Egyáltalán nem voltak félősek, úgy hogy egész közelről meg tudtuk őket szemlélni. Eszter teljesen oda volt, vennünk kellett plüss raicho-t is. Télen fehér a tolluk, nyáron barnás, ilyenkor pedig vegyes, mindig teljesen eltűnnek a környezetükben, néhány képen meglátjátok nehéz észrevenni. Szintén fent a hegyen van szerintem a legjobb ramen leves, amit valaha Japánban ettem, azt is nagyon vártam, szuper nap volt! A tömeget leszámítva, főleg a környező trópusi országokból érkező külföldiek, akik most láttak életükben először havat, vicces volt látni..

Today we finally made it to the main sight of Toyama, the famous snow wall that might even reach or go over 20 meter, this time it was still impressive with its 15 meters at its highest point. But even more special was our encounter with the thunderbird or rock ptarmigan, we saw a cute couple and to our amazement they were not shy at all so we could enjoy watching t hem for a very long time. They change the color of their feathers according to the season. We also enjoyed a snow maze, and the best ramen in Japan in my opinion that is sold up there. It was way too crowded but after all it was pretty funny to see the joy of those people coming from no snow places like Taiwan, Vietnam or Philippines, they obviously saw snow for the first time. That was a great day!

 A videoban jobbra fönt az a hegycsúcs, ami 3003 m és tavaly előtt ősszel már megmásztam.

In the video the peak on the right is the highest one 3003 m I climbed two years ago.

Idén először megpróbálkozok az édesburgonya termesztéssel. Elvileg nem nehéz, de a japán viszonyokhoz igazodva pl. fóliával be kell borítani az ágyást, mivel júniusban, az esős évszakban olyan sok eső fog esni, hogy szétrohadna. Ültetés előtt megnéztem néhány oktató videot a neten, de a legjobb tanár Eszter volt, aki sokadjára ültetett már édesburgonyát az iskolában, ezért rutinosan tudta, hogyan kell. Én pl nem fedtem be a lyukat földdel, ezért az egy nappal korábban ültetett fonnyadt palántákat a halál torkából mentettük meg, miután Eszter felvilágosított, hogy nem szeretik a levegőt, be kell takarni a lyukat. Az iskolában waribashi-val, azaz egyszer használatos fa evőpálcikával ültetik srégen, ennek a menetét is megörökítettem:

 For the first time in my life I decided to grow sweet potatoes in our garden. It should be easy once you know every trick but you have to adjust to the Japanese environment, for example it is inevitable to cover the bed with foil to prevent them from getting rotten during the rainy season. Planting is also challenging for the first time, for example you have to plant them in about 45 degrees and as I learnt later from Eszter it is crucial to cover the holes with soil as the seedlings don't like air. My seedlings planted the day before were obviously suffering, I hope they will survive after we covered the the right way. Eszter has done it many times at school so I asked for her advice. They use a wooden chopstick for planting and here is how the professionals do it:

a mester - the Meister-in

Vasárnap megtartottuk a szezonnyitó bográcsozást a volt szomszédainkkal, akik sajnos elköltöztek. Az újak nem kommunikálnak sem velünk, sem másokkal (a rossznyelvek szerint rangon aluli lenne mivel a rendszámuk alapján nagyvárosból érkeztek ide ) ezért ők csak füstöt kaptak. 

Pár napja Eszter figyelt fel a kocsiból egy fura szivárványra az égen. Először azt hittem a kocsi szélvédőjén látjuk, mivel nem lefelé kanyarodott, hanem fölfelé és nem is esett az eső. Aztán amikor kiszálltunk, még mindig ott volt az égen.. Később Gábor felvilágosított, hogy ez a halojelenség, a fátyolfelhőzetben lévő jégkristályok okozzák. A wikipedia-ban utánanézve Magyarországon is többször előfordult már.

I had no idea what it was a few days ago: a weird rainbow bending to the opposite direction high up in the sky. Gabor told me it was the halo phenomenon caused by ice crystals.

Tegnap elkezdődött az arany hét, ami ebben az évben különösen hosszú: tíz nap. Ennek az oka a történelmi pillanat: 250 éve fordult elő ugyanis utoljára, hogy japán császár lemondott és nem kihalás útján öröklődött a császári trón. Az 1989-ben trónra lépett jelenlegi Akihito császár idős korára és rossz egészségi állapotára való hivatkozással április 30-án lemond a trónról. (Évekbe tellett, mire ez átment és engedélyezték neki) Ezt az időszakot Heisei-nek nevezik (平成), 1989 az Heisei 1, 1990 az Heisei 2, tehát most vagyunk Heisei 31 évében, és május 1-én új éra kezdődik, aminek nem rég hirdették ki a nevét: Reiwa(令和). Ezek a két kanjiból álló nevek a elkövetkezendő korszak és az új császár mottója tulajdonképpen. A Reiwa egy irodalmi műből származó kifejezés és a gazdag japán kultúrát, történelmet és gyönyörű természetet foglalja magába, amire az elkövetkezendő években a japán embereknek büszke kell lenni és ennek tudatában építeni az országot. A hivatalos okmányokon, dokumentumokon egyébként mindig ebben a császári időszámításban adják meg az éveket, ez nem kis gondot okoz az ügyintézésben. Én pl mindig elfelejtem melyikőnk mikor született: Gábor Showa 48, én Showa 52, Eszter Heisei 22. Az új császárt, Naruhito-t, május 1-én koronázzák meg, ekkor kezdődik a Reiwa éra, azaz hirtelen Heisei 31-ből Reiwa 1-et kell beírni, ezt fogalmam sincs hogy intézik a számítógépekkel és csak sejtem, hogy emiatt az átállás miatt is hosszabb az arany hét.

Ami még érdekes, hogy valóban igaz a mai napig a császár félistenként való megítélése. Akármelyik japán ismerősömmel próbáltam beszélgetést kezdeményezni, többnyire mereven elzárkóznak mindenféle vélemény nyilvánítástól azzal, hogy nekik nem lehet sem negatív, sem pozitív véleményük a császári udvarról, minden úgy tökéletes, ahogy ők teszik. Emiatt kellett a fegyverletételt is magának a császárnak bemondani a rádióban a II. világháború végén, különben a mai napig harcolnának, mint az a magányos japán katona, Onoda, aki nem hitte el a háború végéről ledobott szórólap tartalmát a Fülöp szigeteki dzsungelban és csak 1974-ben adta meg magát, miután a volt parancsnoka személyesen odautazott, mivel csak tőle fogadta el a hír valódiságát.

A historical moment is coming up: it has been 250 years since a Japanese emperor abdicated and the thorne did not succeed through the death of the previous emperor. Emperor Akihito is going to abdicate on April 30th, his era is called Heisei. The new era starting with the coronation of his son Naruhito is called Reiwa that expresses Japan's long history, rich culture and beautiful nature. Since all the formal documents use the imperial years, it will probably be a mess to change the informatic system from Heisei 31 year to Reiwa 1 year starting from May 1st.

My Japanese friends refuse all kinds of talk about the imperial family saying they are not entitled to have own opinion about the emperor. His is obviously still considered as half-god. That was one reason why the emperor himself had to announce the end of the war in the radio in 1945 because people only accepted it from him. You surely know the epic story of Onoda, the soldier hiding in the jungle in the Philippines and not giving up until 1974. His commander had to travel there personally and order him to give up the fight. 

Ezt a zöldséget tavaly fedeztem fel, idén hozott az egyik tanítványom a saját kertjéből. Ti megkóstolnátok? Nincs különösebb íze egyébként, 3 percig kell főzni, aztán szószba mártva fogyasztható.

Would you dare to taste this spring vegetable looking like some kind of a fern?

Yesterday I planted the tomatoe plants I had grown using seeds from Hungary and some Kurbis plants as well. Eszter planted her favorite corn.

A németes zongorista barátnőm megkért, hogy a házi koncertjén én készítsem a süteményt, méghozzá a kedvencünket, a mákos csodát, ami itt Japánban teljesen ismeretlen. Ő Bécsben tanult zenét 7 évig, ezért örömmel terjeszti az európai kultúrát a zenén keresztül. A nagy népszerűségre tekintettel két koncertet is tartott aznap fél kettőtől és négytől. A kb 45 vendég részére az első adag sütit otthon készítettem, a másodikat nála segítséggel. A mákos sütihez osztrák Julius Meinl kávét szervíroztunk, mindegyiknek nagy sikere volt. A végén az édesanyja készítette szusival zártuk a sikeres napot. Eszter is ügyesen kivette a részét a segítségből: üdvözölte a vendégeket, osztotta a programot, a két koncert között takarított.

My pianist friend asked me to make Mohnkuchen for her concert held at her house salon. She had studied in Vienna for 7 years so she is an enthusiastic embassador of European culture in Toyama. Along with the rare cakes the guest were served Austrian Julius Meinl coffee, what a treat! They loved everything. For the 45 people I made the first portion at home alone and for the second concert (there were two that day) we made it together with friends at her house. We wrapped up the day with some home made sushi by my friend's mom. Eszter did a great help greeting the arriving guests and handing out the program and cleaning the salon between the two concerts. 

Biztosan hallottatok már a Tokióban elterjedt kapszula hotelről, ami az extrém helyszűke miatt elterjedt népszerű szállásmód. A nevében is benne van, hogy a szoba csupán egy kapszulányi hely, amibe csak egy ágy fér egy személy részére. A zuhanyzó közös és nincs minden emeleten, illetve a nők és férfiak is külön emeletre kerülnek, csak semmi hancúr (gondolom a falak is papír vékonyak és a kapszulákban az emberek majdnem egymás mellett alszanak). Gábor a múltkor túl későn akart hotelt foglalni és a cseresznye virágzás miatt tele volt a város, már csak kapszula hotelben volt hely. Megkértem, készítsen néhány képet. Én rosszabbra gondoltam (ő is azt mondja teljesen rendben volt), mondjuk ez egy vadiúj hely.

 You have probably heard of the capsule hotels so popular in Tokyo due to lack of space everywhere. It's only a tiny room for one person consisting of a bed only and that's it. You share the shower on a different floor and men and women are also on separate floors. This type of accomodation is meant for one night sleep and seems to function very well. About a month ago Gabor tried to reserve a hotel in the last minute in the middle of cherry blossom season so the whole city was fully booked. He tried a capsule hotel therefore and said it wasn't so bad at all. I asked him to take a few pictures and yes, it looks absolutely ok. Well this is a brand new place.

Véget ért az idei hanami, azaz virág nézés időszak, viszonylag szép idővel, sok kirándulással és a holland barátainkkal, akik Japán körútjukon útba ejtettek bennünket pár napra. Sok sok szépséget láttunk idén is!

Hanami season is over, this year we had pretty nice weather and could enjoy the full bloom with lots of excursions, and with the perfect timing of our friends from Holland visiting us for a couple of days on their round trip in Japan.

Áprilistól hétfő esténként angol társalgás órákat tartok a helyi YMCA szervezésében kis létszámú csoportoknak (1-3 fő). A helyszín nem semmi, biztosan felkerülhet az "only in Japan" listára: egy bár tele italokkal, aminek a nagy része nyitott üveg, bárki meghúzhatná, persze eszükbe sem jut.

I started to have a few evening conversation classes at the local YMCA with small groups of 1-3 people. The "classroom" could be another entry to my "only in Japan" list: it's a bar full of open bottles of alcoholic drinks. It seems that noone is tempted by them.

Tegnap este volt a tanévnyitó nomikai (ivós vacsi), ahol üdvözlik az új tanárokat többek között. A város kénye-kedve szerint pakolgatja a tanárokat egyik helyről a másikra, beleértve az igazgatókat is egyébként, ugyanígy az összes oviban az óvónéniket és előre senki sem tudja, hová kerül. Nálunk új igazgató helyettes jött meg néhány új tanár. Ők a fő helyre kerültek, mi többiek sorsot húztunk, hogy ki hová ül. A nomikai is egy a rengeteg rejtélynek, amit évek óta sem tudunk megfejteni és ahogy Gábor szokta mondani, örülhetünk, hogy nem japánok vagyunk Japánban. Ugyanis akkor nekünk nem kell mindenben megfelelni ennek a bonyolult és számunkra sokszor értelmetlen társadalmi színjátéknak.

A hagyományos nomikai-on az egy személyes asztalok U alakban vannak elrendezve, hogy az ülőt szemből meg lehessen közelíteni. Amikor ugyanis farkas éhesen hozzálátnál a csodálatosan szép is finom (és nem mellesleg méregdrága) vacsorához, a legtöbben felpattannak, hogy udvariasan egy másik kolléga elé állhassanak és tölthessenek a poharukba. Az illem ugyanis azt követeli, hogy mindig a másikkal foglalkozz, magadnak tölteni tilos és a legodaadóbbak egész este töltögettek, beszélgettek (mintha nem töltenék amúgy is összezárva az egész életüket, de tényleg: reggel 8-tól este 11 éjfélig is bent vannak hétvégéket, szüneteket is beleértve) majd amikor elhangzott, hogy öt perc múlva lejár az időnk, gyorsan belapátolták a mondom fantasztikusan különleges vacsorát. Én persze önző európaiként élvezettel végigettem, végigfényképeztem a menüt és ez nem zárta ki, hogy öntögessek is - az újaknak kötelező jelleggel- és még másoknak is, akikkel beszélgetni akartam. Rengeteg apróság van, amit még nem tudok, de pl. az öntésnél az üveget két kézzel kell fogni és ügyelni kell, hogy az üveg felirata jól látszódjon a megtiszteltünk számára. Mesélték, hogy kormánykörökben az üveg alján mindig hagyni kell valamennyi italt, nem szabad teljesen kiüríteni, hanem másikat kell bontani, ennek meg a választási ciklusokhoz van valamiféle babonaszerű köze, amit nem értettem teljesen. Az én szememmel nézve nem csak az öntögetők szívnak, hanem a nagy tekintélyű vezető beosztású tanárok is, az ő poharukat lesik ugyanis a legjobban és amint ürül kicsit, rögtön ugrik valaki, hogy öntsön, olyankor pedig beszélgetni kell, nem vehet falatot a szájába a kiszolgált sem.

A második ital után megtudtam, hogy tavaly óta készítenek video felvételt az iskolai ünnepségekről és engedélyezték, hogy kaphassak a ballagásról egy másolatot (már megint az öncél, de hurrááá)

Szóval a különleges menü pedig (mellé írom, ha megtudtam valamit az ételről)

A helyi választások közeledtével elég érdekes látvány a nagyobb kereszteződésekben mikrofonba beszélő képviselő jelölt és a kereszteződés mind a négy sarkánál pedig fehér kesztyűs nénik bácsik integetnek meg hajlonganak. Aztán van aki hangosbemondós kocsiba pattan és abból integeti végig a választó körzetét, a gyerekek legnagyobb örömére, lásd lenti video. Szerintem ez is csak Japánban lehetséges, minden egyéb országban az integetésre válaszul fellendülő középső ujjak hamar kiábrándítanák a fehér kesztyűseket.. Az itteni jelenlegi égető kérdések egyébként az ÁFA 8%-ról 10%-ra való felemelése (muhahaha) ill. a növekvő külföldi munkaerő. Bocsika.

Local elections are coming up so you will see another "only-in-Japan" thing: at bigger intersections polititians talking into microphones while at the four corners of the same intersection his people wearing white gloves are waving and  bowing to drivers. Some even ride the neighborhood in a car, waving like crazy and making at least children happy and of course foreigners who as I heard in one of those intersection speeches are a crucial problem in present Japan as well as VAT being raised from 8% to 10%. Sorry.

Kicsit előrébb hozom a tavaszi nagytakarítást, mivel jövő héten pár napra kedves vendégeink lesznek: holland barátok látogatnak meg bennünket pár napra a Japán körútjukon. A hideg front elvonulása után tegnap gyönyörűen látszódtak a hegyek, úgy hogy az ablak pucolás Eszter szobájában még élvezetes is volt :)

Window cleaning CAN be fun in case you have an amazing view like we did yesterday from Eszter's room..

A lányunk megunta a hajnövesztést, tényleg nagyon sok, nehéz haja volt és megértem, ha könnyebbre vágyott. Miután meggyőződtem róla, hogy nem csak hirtelen fellángolás, hanem tényleg rövidebbet szeretne, elmentünk a fodrászhoz, és megszabadultunk két parókára való hajtömegtől. Aztán meglátogattuk az új helyükön Hime-t meg a szüleit :)

Our daughter got tired of her very long and heavy hair and kept asking me to have a haircut. I don't want to force her to have long hair if she feels uncomfortable so we went to the hairdresser and got rid of a big pile of hair enough for two wigs. After that we set out to visit Hime chan and her parents at their new place.

Japánban is divat az áprilisi tréfa, de a barátok szerint az álhír központilag meg van tiltva. Az időjárás viszont rendesen megtréfált bennünket, komoly havazás volt 2-án. Mától viszont újra melegszik az idő, reméljük a tél többet nem tér vissza. A cseresznyefák elkezdtek virágozni.

April's fool is well know in Japan however according to friends fake news is prohibited. Anyway we did get fooled by the weather this April as there was a heavy snowfall on the 2nd. I hope that was the last sigh of winter this year. Cherry blossoms started to bloom already.

Nálunk már javában tart a tavaszi szünet és jövő héttől elkezdődik a harmadik osztály. Eddig elég rossz időnk volt, tegnap is benti helyet kellett keresni. A gyerekeknek szóló tudományos múzeumban jártunk, ahol van egy nagyon érdekes vágóeszköz, méghozzá toyamai találmány: a víz sugarával vágnak el tulajdonképpen bármit. A higiénia miatt főleg ételeket, de a falon kiállított órát, cipőt, telefont is ezzel a módszerrel szelték ketté. A gyerekek papírlapot dughatnak egy nagyon szűk résbe, hogy kipróbálják, ez elég biztonságos, más nem fér be pl az ujja ugyebár.. A leírás szerint másodpercenként 320 m-es sebességgel, vagy 1200 km/h-el jön ki a víz a 0,2 mm-es lyukon.

We are enjoying the spring break with less spring-ish weather. Yesterday we went to an indoor science place for children. The most exciting thing in my opinion is a Toyama invention: water slicer. They pump water through a 0,2 mm pipe with extreme pressure so that the water's speed is 320 m/s or 1200 km/h. With this method they can literally cut anything from paper, wood, plastic through food and even metal. Some cut items are exhibited on the wall. Children can only experiment with paper in a very safe way.

Elnézést a túl sok főzős posztért mostanában.. A héten a németes barátnőkkel takoyakit készítettünk, ami egy palacsintatészta szerű gombóc formájú étel belül egy falatka polippal, de csináltunk halikrásat, sajtos virsliset is. Nekem a halikrás-aojiso-s (japán bazsalikom zöld fűszeres) ízlett a legjobban.

We made takoyaki at our monthly Stammtisch this week.

Sajnos eljött a nap, amikor végleg búcsút kell mondani a kerti szomszéd bácsitól, na meg a kisebb állatkertre gyarapodott farmjától, ami a költözést is indokolta egyébként. Az új helyén egy állatsimogatós kávézót tervez, sok sikert kívánok neki és mi biztosan gyakori vendégei leszünk.

We have to say good-bye to our neighbour at the garden and especially his farm that rapidly grew in the last few months. We will miss them and I think Eszter's motivation to come with me will soon fade away. At his new place Shibata san is planning to open a child friendly child café so we will surely go there a lot.

Még jó hogy Csibi nem költözik el :D

Good thing Chibi is not moving

Még a ballagás bejegyzéshez kapcsolódóan szeretném Nektek mutatni, hogy mennyire megadják mindennek a módját: tavaly is meg idén is minden tanár, köztük én is kaptunk egy csokorra való személyes köszönetet a ballagó diákoktól, az előlapot is ők rajzolták.

A few kind messages from the graduating junior high school students with their drawing

Őszintén megmondom, én nem szeretem a főzelékeket, nem is főzök soha. Megmutatom Nektek, itt Japánban hogyan készítik legtöbbször a spenótot és más hasonló leveles zöldséget, ha van kedvetek, próbáljátok ki, én imádom.

Sós vízben kb 2 percig megfőzzük a spenótot, majd leszűrjük és ha kihűlt kicsavarjuk a vizet belőle. 3-4 cm-es darabokra vágjuk, pici szezámmag olajjal és bármilyen sós-savanykás öntettel megöntözzük, majd megszórjuk apróra vágott pörkölt mogyoróval vagy pirtott szezámmaggal. A zöldbab is isteni így, de a karfiol is biztos jó lehet, meg a többi..

My favorite spinach dish

Ma volt az utolsó angol órám ebben a tanévben, amin rendhagyó módon főztünk, méghozzá csirke paprikást nokedlivel. Nagyon ügyesek voltak, és bár az egyik csapat odakokszolta, a másik leejtett egy tojást, a harmadikban az egyik kislány megsütötte a térdét - ne kérdezzétek hogyan, mindent egybevetve finomra sikerült és mindent befaltak. Az új tanév áprilisban kezdődik.

Today I had my last English class which I was allowed to make it very special by cooking Hungarian chicken paprikash. The children did a very good job, there were minor accidents in almost every group but they enjoyed cooking and ate up to the last little bit. The new school year starts in April.

Ha valamit, akkor egy iskolai ünnepség részleteit nagyon szeretném megosztani Veletek videon, de mivel vigyázz ülésben vagy állásban kell maradnom ill. időnként a tanárokkal együtt meghajolnom, fel sem merülhet, hogy kamerázzak, egyáltalán hogy a fejem másfelé forduljon, vagy a kis ujjam másfelé álljon, mint a többieké. Ezért egyelőre szóban néhány érdekesség - aztán hátha kitalálok valamit a felvételre..A szülők kamerázhatnak, csak sajnos nem ismerek senkit, de hátha mégis.

- az iskola sportcsarnokában megrendezett ünnepségre a 160 ballagó diák, a 300 alsós diák, a ballagó diákok szülei és a tanárok percre pontosan érkeznek a számukra kijelölt időpontokban és helyet foglalnak a milliméter pontosan elhelyezett székeken. Én sem ülhettem akárhova, mindenkinek meg volt a kijelölt helye. Legutoljára a ballagó diákok vonulnak be élükön a hakamába öltözött osztályfőnökökkel, semmilyen érzelem senki arcán, a közönség gépiesen tapsol.

- a diákok a több mint 60 perc alatt egyetlen szót sem szólnak egymáshoz (12 és 15 év közötti tinédzserekről van szó!), a hozzátartozók is síri csendben várakoznak. Az igazgató az ünnepség előtt 5 perccel bemondja, hogy mindenki ellenőrizze a mobiltelefonját, ezt minden szülő egyszerre megteszi, és valóban nincs becsörgés vagy kamera hang.

- amikor az igazgató elkiáltja magát, hogy felállni!, a 160 diák ugyanabban a pillanatban a szék megmozdulása nélkül feláll, csak az egyenruhák suhogását hallani. Aztán a tanár elkiáltja magát, hogy meghajolni! Ekkor is ugyanabban a pillanatban, ugyanannyi ideig és ugyanolyan dőlés szögben meghajolnak. Két egyetemi vezető is mondott beszédet, mindkettő úgy kezdte, hogy "gratulálok a ballagásotok alkalmából", ekkor is megtörtént a meghajlás ülő helyzetben.

- a ballagó diákok egyenként, a nevük elhangzása után egy teljes hangerőből kiáltott hai! azaz igenis! után átveszik az oklevelet az igazgatótól. Az átvétel menete: igazgató fehér kesztyűs kézzel két kézzel átnyújtja, a diák bal kéz majd jobb kézzel megfog, magához húz, meghajol, lelép. 160-szor pontosan ugyanannyi mozdulattal és ugyanannyi másodperc alatt. A színpadig való eljutás szigorúan koreografált: megadott útvonalon, megadott lépésszámmal, út közben a tanári kar felé meghajlással történik.

- az oklevelek átvétele után két diáklány a zongorához vonul (egyik a kottát lapozza) és a ballagósok énekelni kezdenek amitől az eddigi katonai kiképző tábor hangulatból hirtelen valami nemzetközi kórus fesztiválon érzi magát az ember, ami nem is annyira túlzás, mivel az országos döntőkön minden évben komoly eredményeket érnek el. Olyan gyönyörűen énekelnek, hogy nekem mindenem libabőr lett, a diákok közül pedig egyre többen kezdtek el szipogni. Aztán egy ballagós diák fiú létére elcsukló hangon beszédben köszönte meg a sok emléket, útravalót, amitől aztán szinte tényleg mindenki sírt, de orrot fújni nem illik, ezért szipogtak, mint a veszedelem. A mellettem ülő tanárnő akkorákat szívott, mint egy recsegő traktor, mert az nem illetlen, amitől viszont elillant az összes meghatottságom és azon kezdtem izgulni, hogy minél előbb vége legyen, nehogy még egyet szívjon.

 - a kivonulás is a bevonuláshoz hasonlóan minden mozdulatot beleértve megtervezve történt, tapssal a ballagósoknak.

Az udvaron aztán oldottabb lett a hangulat, jó kedvűen fényképezkedtek, hülyéskedtek és a végén még az istenekhez is felkiáltották a köszönetüket, amit már le tudtam videozni.

Az biztos, hogy helyenként túlzásnak érzem a vérfagyasztóan szigorú hangulatot egy ilyen ünnepségen, de az nagyon tetszik, hogy nincs idétlen vihorászás meg dumálás a beszédek alatt, mindenki kibírja azt a kis időt és megadja a tiszteletet a felszólalónak. Legkésőbb jövőre szerzek egy ilyen iskolai rendezvény videot, akkor ugyanis lesz barátnő az anyukák között.

I would love to share a video about a school ceremony, especially the graduation I went last Friday. I can't even think about recording anything as I have to sit, stand up, bow etc. exactly the same way as the other teachers. Only parents can record it so I will try to get it somehow. For now let me share you some amazing details so you can have an idea how different it is from a graduation in other countries.

Imagine 160 graduating students, their parents, 300 lower class students and teachers coming to the sports hall exactly the minute they are supposed to in 5 minutes shifts. They take seats on the precisely arranged chairs and greet the entering graduating students with a loud applause but noone has any emotions on their faces.

During the 60-70 minutes not a single students talks to his or her neighbor (can you imagine, these are teenagers between 12 and 15) and family members also wait in silence. 5 minutes before the start the director reminds parents to check their phones so everyone at the same time grabs into their bags to make sure there is no noise during the ceremony.

The very moment the school principal shouts out "stand up!" all the 160 graduating students do stand up in the same moment without moving any chairs, you can only hear the swishing sound of their uniforms. Then the principal shouts "bow!" so all of them take a bow simultaneously for the same duration of time and in the same angle. The same bow happened twice more in a sitting position when two speaking guests greeted them with the words "Congratulations on your graduation"

The graduating students receive a certificate from the principal on the stage like this: after their teacher reads out their names, they shout hai! meaning yes! and walk up to the principal who reaches out the certificate with both hands wearing white gloves. The student reaches out with his left, then right hand, pulls the certificate towards his body, takes a bow and leaves. 160 times the same way, same duration, incredible. Of course going to the stage happens in the strictest coreography, everybody going their path, standing up and sitting down, bowing to teachers in the same second etc.

After everybody has received the certificate, two students go to the piano and the graduating students start to sing a farewell song so beautifully that from this military training camp atmosphere all of a sudden you find youself in heaven. You get goosebumps and all this is so touching that some people start to sniff but try to sing on anyway. Finally a student gives a speech but he can't help and when talking about all the good memories you can hear he is crying and has to stop several times. That makes everybody cry including the parents, teachers, younger students but as it is absolutely inpolite to blow your nose, the whole place turns into a terrible sniffing audition.

Leaving the room is again flawless with everybody clapping their hands. Out in the schoolyard it gets much less tense, students taking pictures, having fun and finally shouting their thank you words up to the gods - I could already record that.

 All in all I had this feeling of too much military but at the same time I really appreciated students and everyone listening to the speeches. That's something I miss in Hungary.

Ezt a levelet ma kaptam egy egyelőre ismeretlen anyukától, nem semmi..